EVITA 1980. Margitsziget, Vörösmarty kertmozi
R: Katona Imre és Mátis Lilla Magyar szöveg: Miklós Tibor, Koreográfia: Széki József, Evita: Kováts Kriszta, Che: Szakácsi Sándor, Peron: Harmath Albert, Magaldi: Szolnoki Tibor, Kirúgott szerető: Eszményi Viktória. Az Evita Peron életéről szóló musicalt az akkor még alkalmi Rock Színház társulata 1980. augusztus 14.-én mutatta be. Az előadás hatalmas sikere adta az első lendületet a színház megalapításához.
1981. Sztárcsinálók az első rockopera, amit magyar nyelven íródott. Zeneszerzője Várkonyi Mátyás a librettó és dalszövegek Miklós Tibor. Az ősbemutató a Győri Sportcsarnokban volt. Szolnoki Tibor hatalmas sikert aratott Néró császár szerepében, alakítását Peter Ustinov által megformált római diktátorhoz hasonlították.Rendezte: Kovácsi János, Koreográfusok: Eva Reinthaller és Lothar Hanf
A Farkasokat – 1982-ben a Magyar televízió felkérésére Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor írta a Helsinkiben megrendezett Variation Varity fesztiválra ahonnan az előadás minden lehetséges díjat elhozott, és a zene következő évi New York-i zenés tv filmek fesztivál díját is elnyerte. Az előadás rendezője a Sztárcsinálókban és a Cha-cha-cha című filmben már sikeresen bemutatkozott Kovácsi János volt. A két főszerepet Szolnoki Tibor és Prókay Annamária táncolták, de szólótáncosként szerepelt a produkcióban az azóta méltán világhírűvé vált Frenák Pál és Magyar Éva is.A koreográfia Eva Reinthaller munkája.
West Side Story – 1983. A Rockszínház alapítói a Színművészeti Főiskola felkérésére részt vettek a darab vizsgaelőadásának színpadra állításában, amelyben Kulka János, Kubik Anna, Bubik István, Lang Györgyi és még sokan mások nagy sikert arattak. Iglódi István rendezését a Rockszínház is átvette, ahol Maria Kováts Kriszta illetve Füsti Molnár Éva voltak, Tony szerepében Szolnoki Tibor remekelt. emlékezetes alakítást nyújtottak: Böröndi Tamás, Lukácsi József, Gajdos József, Nagy Anikó. A darabot a MOM színháztermében mutatták be 1983-ban.
1984. A krónikás - Stefan Heym izgalmas történelmi regényét, a Dávid király krónikáját, Kemény Gábor és Kocsák Tibor zenéjére Miklós Tibor dolgozta át nagyszabású zenés színpadi művé. A történet a korabeli NDK görbetükreként mutatta be a bibliai eseményeket, amely krónikaíró erkölcsi felelősségéről és a hatalomtól való függéséről, valamint a történelemhamisításról szól. A darab lírai vonulata időtálló, de a feldolgozott téma sem avult sajnos túl sokat az elmúlt években. A főszerepet felváltva Szakácsi Sándor és Makrai Pál játszotta, Nagy Anikó, Kováts Kriszta, Füsti Molnár Éva, Szolnoki Tibor, Sasvári Sándor, Bardóczy Attila és Csuha Lajos játszottak fontos szerepeket, de felváltva Mikó Istvánnal és Homonyik Sándorral, vendégként D. Nagy Lajos, a Bikini énekese is szerepelt az előadásban. A darab ősbemutatója a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban volt, rendező Halasi Imre, koreográfus Eva Reinthaller, díszlettervező Menczel Róbert, a jelmeztervező Szekulesz Judit volt.
Bábjátékos – 1985
“Ön tehát azt szeretné, ha a bábui megelevenednének, ha átváltoznának igazi színészekké? – kérdezte a Diák” Ez a kérdés
Hans Christian Andersen azonos című novellájában hangzott el. Várkonyi Mátyás ötletéből Béres Attila írt brilliáns verseket. A zenét is Várkonyi Mátyás kreálta, a dramaturg Horváth Péter, a rendező Katona Imre, az utolsó magyar disszidens volt. Krámer György igazi táncjátékká varázsolta az izgalmas művet. A történet alapötletét a Rockszínház megszületése adta, de a darab tanulsága messze túlmutat ezen. “Nem mindegy, hogy ki rángat!” -énekli a lázadó Diák, és ezek a sorok zseniális színész Kaszás Attila szájából hátborzongatóan hangzottak 1985-ben. De legalább ilyen izgalmas figurát teremtett Hegyesi Géza is a szerepből, és Csuha Lajos vagy Meződi József is. Sasvári Sándor Féligkész bábuja, Prókai Annamária Szervettája, mind-mind emlékezetes alakítások. A Bábjátékos történet a Rockszínház története is egyben, megjósolva s bánatos véget, a behódolást.
Café Rock – 1985. Szentendre
Sz. Miklós Tibor R: Mrsán János K: Eva Reinthaller
Hair – 1985 – Budai Parkszínpad - Zene: Galt Mac Dermot, Szöveg: Gerome Ragni, James Rado, magyar szöveg Miklós Tibor, díszlet: Kovács Attila, jelmez: Benedek Mária, tánc: Diana Brill, zenei vezető: Várkonyi Mátyás, rendező Sándor Pál, szereplők: Nagy Feró, Kaszás Attila, Russel Royce Barnes, Gajdos József, Nagy Anikó, Füsti Molnár Éva, Danetta Chiesholm, Prókai Annamária, Kováts Kriszta, Bardóczy Attila, Sasvári Sándor, és még sokan mások!
“Egy műfaj zenés regénye világsikerek felidézésével” Chorus Line-Show Boat-Blondel-Kiss Me Kate-Oliver-My Fair Lady-Ének az esőben-Hegedűs a háztetőn-Sweet Charity-Annie-Kabaré-Barnum-Őrült nők ketrece-Kilenc-West Side Story-Bors őrmester magányos szívek klubjának zenekara-Grease-Yentl-Chicago-Sakk-Starlight Express. Rendező: Mrsán János, Koregráfus: Eva Reinthaller, vezényel: Várkonyi Mátyás, Kocsák Tibor, Kemény Gábor, zenei feldolgozások:Várkonyi Mátyás, Kocsák Tibor, Kemény Gábor, Németh Zoltán, dalszövegek: Baranyi Ferenc, Bradányi Iván, Eörsi István, Fábri Péter, Fekete Gyula, G.Dénes György, Miklós Tibor – Díszlet: Szlávik István, Jelmez: Horvátha Kata és Szekulesz Judit, előadják:Sasvári Sándor, Nagy Anikó, Csuha Lajos, Kováts Kriszta, Makrai Pál, Balogh Bodor Attila, Prókai Annamária, Prákai Éva, Bardóczy Attila, Gajdos József, Jezerniczky Sándor, Edélyi Sándor, Deák Ágnes, Meződi józsef, Homonyik Sándor, Tunyogi Bernadett, Varga Rita, Tucsek Edit, Petridisz Hrisztosz, Borbély Sándor, Sz. Nagy Ildikó, Kispál Anita, G. Szabó Sándor, Oláh Tibor, Csengery Ottília, Fodor Katalin, Kárpáti Zita, Zengő Zsolt, Mischl Róbert, Szabó Endre, Monori Balázs, Fehér Rikárd
Csillag Nápoly egén – zenés komédia 1986
Jézus Krisztus Szupersztár – 1986. Az előadás bemutatója a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül került bemutatásra és két szempontból is nagy áttörés volt. Az egyik a Rockszínház fejlődésében hatalmas előrelépést jelentett a Szikora János rendezésében színpadra álmodott látványos előadás, hatalmas, operai méreteivel, festői színpadképeivel, Krámer György mozgalmas koreográfiájával. A szereposztással új sztárok robbantak be zenés színházi pályára, Sasvári Sándor további karrierjét meghatározta a Názáreti Jézus szerepében alakított hiteles alakítása, de Vikidál Gyula, Makrai Pál, Gregor József, Deák Bill Gyula, Csuha Lajos, Bardóczy Attila, Meződi József, Nagy Anikó neve is ezután vált igazán ismertté a színház világában. Ugyanakkor a Szegedi Játékok történetében is áttörést jelentett a hatalmas siker, amely után elképzelhetetlen lett volna évadot tervezni musicalek és rockoperák nélkül. A műfaj ekkor nyerte el azt a szakmai elismerését, amely mára mindenki számára természetes.
Nyomorultak – 1987 - Szegedi Szabadtéri Játékok - Az előadás magyarországi ősbemutatója Szinetár Miklós rendezésében a Rockszínház egyik legendás sikere. A darab Cameron MacKintosh féle angol változatát néhány hónappal a londoni és a New York-i premier után játszhatták először, megelőzve az összes Európai kontinens bemutatót. Bécs, Párizs, Koppenhága és a többi főváros csak a szegedi és a budapesti előadások megvalósulása után születtek meg. Ez volt az az időszak, amikor a magyarországi zenés színjátszás ismét régi fényében ragyogott rövid ideig, és híre ment a nagyvilágban. New York utcáin táblák hirdették az előadást bemutatásának időpontját. Ez a dicsőség 1994-ig, a Dorian Gray londoni előadásáig töretlen volt, sajnos a Rockszínház megszűnésével ez a folyamat megszakadt. Íme a giga szereposztás - tessék mazsolázni! -:)
Jean Valjean – Vikidál Gyula/Földes Tamás
Javert – Makrai Pál/Bardóczy Attila
Marius – Sasvári Sándor/Lengyel Gábor
Cosette – Csarnóy Zsuzsa/Szóka Júlia/Ullmann Zsuzsa/Varga Rita
Eponine – Nagy Anikó/Détár Enikő
Fantine – Kútvölgyi Erzsébet/Kováts Kriszta/Malek Andrea/Pápai Erika/Détár Enikő
Thenardier – Szombathy Gyula/Csuha Lajos
Thenardierné – Hámori Ildikó/Prókai Éva/Papadimitriu Athina/Csengeri Ottilia
Enjolras - Kaszás Attila/Szatai Gábor/Bognár Zsolt
Kis Cosette – Szinetár Dóra/Fajkis Csilla/Nagy Katalin/Györe Borbála
Gavroche – Arany Tamás/Domján Róbert/Sugár Bertalan/Haumann Máté
Digne püspöke – Gyimesi Kálmán/Balogh Bodor Attila
Szeged: Homonyik Sándor, Borbély Sándor, Szabó Ottilia,, G Szabó Sándor, Szabó Endre, Meződi József, Kárpáti Zita, Kispál Anita, Dancsák Gyula, Petridisz Hrisztosz, Oláh Tibor, Széki József, Forró István, Imre István, Lukácsi József, Mischl Róbert, Mirtse Réka, Udvarias Annamária, Kreiter Éva, Zengő Zsolt, Széles László, Tóth Ildikó, Kozma Béla, Bakó Gábor, Bihari Zoltán, Rogácsi Péter, Vati Tamás, Reisenleiter Albert, Móricz Tamás, Debreceni Ákos, Tóth Gabriella, Csaba Zsuzsa, Perényi Nóra, Gerényi Katalin, Pintácsi Viktória, Alpek Virág. Tóth Zsuzsa, Szabó Helga, Bozóki Brigitta, Farkas Zita, Kerék Judit, Lakatos Mónika, Nagy Beáta -
+ Vígszínház: Németh Dávid
, Fekete Zoltán, Makay Andrea, Konyhás László, Szentesi Zsuzsa, Szegesdi Róbert, Lázár Tibor, Kravalik Brigitta, Papp Sándor, Kövesdi Éva, Kovács Norbert, Zahár Lóránt, Rogács László, Horváth Tamás, Gyúró Tamás, Beck Krisztián
Bestia – 1988 - Báthory Erzsébet középkori legendájának feldolgozása Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza műve. A rendező Sík Ferenc a Szegedi Szabadtéri Játékokon állította színre és a további előadásokat az akkori Nemzeti Színházban (ma Magyar Színház) játszották. Főbb szerepekben Nagy Anikó, Kaszás Attila, Vikidál Gyula, Sasvári Sándor, Csuha Lajos, Szombathy Gyula. Díszlet Varga Mátyás, jelmez Schäffer Judit, koreográfus Imre Zoltán.
Yentl – 1988
Főszerepben Nagy Anikó, magyar szöveg Miklós Tibor, rendezte Balogh Bodor Attila
Anthony Burgess regényét Prekopp Gabriella fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta Böhm György. Az ellen-álmok című verset Béres Attila írta. Video klippek: Várkonyi Mátyás, Díszlet: Csík György, Koreográfus: Krámer György, Rendezőasszisztens: Csabák Margit, Jelmez: Horváth Kata, Hangszerelés: Németh Zoltán, Rendezte: Balogh Bodor Attila
Zenéjét szerezte és a dalszövegeket írta a Dolly Roll. Főbb szerepekben: Eszenyi Enikő, Papdimitriu Athina, Kanda Pál, Földes Tamás, Bardóczy Attila, Csengeri Ottilia, Petridisz Hrisztosz, G Szabó Sándor, Meződi József, Szabó Endre, Németh Dávid
Dorian Gray – 1990
Oscar Wilde, The Picture of Dorian Gray című regényéből, Gunar Braunke ötletéből és angol nyelvű szövegéből, Ács János és Várkonyi Mátyás készített librettót. A zenét Várkonyi Mátyás komponálta. Az előadást a Vígszínházban mutatta be a Rock Színház 1990-ben. A zenés színház műfaji korlátait feszegető mű kísérletet tett az opera elemeinek ötvözésére a mai zenei stílusok felhasználásával. Lord Henry szerepében Tóth János operaénekes valamint Bognár Zsolt jeleskedett, Dorian Gray-t Csengeri Attila és Bardóczy Attila alakította. Basil a festő Sasvári Sándor és Csuha Lajos, Sibyl Vane-t Malek Andrea, James Vane-t Földes Tamás, Mrs. Vane-t Nagy Anikó énekelte. Makrai Pál, Papadimitriu Athina, Csengeri Ottília, Sudlik Mária és Farkas Éva, Oláh Tibor, Bakó Gábor és Meződi József játszottak nevezetes szerepeket. A díszlet és látványtervet Menczel Róbert, a jelmezeket Horváth Kata tervezte. A zenekart felváltva Antal Mátyás és Maklári László vezényelte. Konzultáns Vörös Róbert, a koreográfus Imre Zoltán volt, az előadást Ács János rendezte.
A zeneművet több nyelvre lefordították, a német szöveg Michael Kunze írta (Gunar Braunke közreműködésével), az angol fordítás Duncan Shiels munkája. A Rock Színház ezzel a darabbal eljutott Londonba is, amelyben komoly szerepe volt Simon Edit producernek. Az angol nyelvű előadás rendezője Kerényi Miklós Gábor volt, a koreográfus Bakó Gábor. Ebben az előadásban Lord Henry figuráját Hall Fowler, angol színész keltette életre. A német nyelvű változatot Heilbronnban mutatták be Felix Martin főszereplésével Helge Grau rendezésében, német nyelvű társulattal. Ezt nagyszabású Nyugat-Európai turné követte, amelynek rendezője Nagy Viktor volt. Nyugaton ezt követően egyre nagyobb szabású Dorian Gray kultusz alakult ki, több film készült valamint számos színpadi adaptáció a baletttől az operáig. Az utolsó filmet 2009-ben mutatták be Ben Barnes főszereplésével.
Légy jó mindhalálig – 1991
Idők – 1992
Sakk - 1992
A bemutató az Arizona (Thália) Színházban volt, a rövid életű Rock és Arizona Színház-i fúzió közös produkciójaként. A szereposztás is tükrözte ezt a kettősséget, az Arizona színészeiből Mikó István, Forgács Péter, Szombathy Gyula, Keresztes Ildikó is főszerepet kapott. A kettéválás után csak. mint rockszínházi produkciót, a sátorban játszották.
Anatolij: Kaszás Attila, Csengeri Attila, Forgács Péter, Frederick: Makrai Pál, Csengeri Attila, Florence: Malek Andrea, Détár Enikő, Nagy Anikó, Molokov: Vikidál Gyula, Szombathy Gyula, G.Szabó Sándor, Walter: Bardóczy Attila, Fekete Zoltán, Bíró: Csuha Lajos, Balogh Bodor Attila, Szvetlana: Ullmann Zsuzsa, Papadimitriu Athina, Sz.Nagy Ildikó, Polgármester: Oláh Tibor és Lengyel Gábor
Nyakfelmetsző – 1992
Orrgyilkosok -1993
Rémségek kicsiny boltja – 1993
Anna Karenina – 1994
Rock Odüsszeia – 1994
Miss Saigon – 1995
Dorian Gray angol nyelvű előadás Londonban


